Mondják rám... valamiért ez a mondat fogott meg, ezért írtam címnek. Az, hogy ritkán persze nem azt jelenti, hogy soha. Egy ilyen hét után senki sem panaszkodhat, hogy mit idegeskedek. A hosszú nyögvenyelős napok utáni lefejezett reménytől a hosszú elvesztegetett szombat délutáni órákon, a telefonról fölöslegesen lebeszélt ezreseken, a bunkó haverokon, a rossz társaságon keresztül a (mármegint) összetörött vizipipa üvegegig volt minden. Legutóbbit azért hangsúlyozom mert azon akadtam ki legutoljára. Persze én lettem lebaszva, hogy mit idegeskedek miatta. Az a baj, hogy látom, ennek is mi lesz a vége, illetve, hogy mi nemlesz... Most itt ülök a szobámban egy macskával az ölemben, és olyan érzésem van, mintha 4 fal közé zártak volna, és azon gondolkodok, hogy jobb lett volna, ha haza sem jövök. Mert ottvolt a kínálkozó lehetőség. Hogyne... Noy adott volna pénzt taxira. Szívesebben lennék inkább vele, de nemakartam, hogy rámpazarolja a pénzét. Így persze fel sem hívhatom, mert akkor ezt az orrom alá dörgöli... Még egy nap van az egészből , de már látom, mi lesz, ami nem stimmel... De mindegy, ezzel a bejegyzéssel is csak azt érem el, hogy mindenki idegesítő kérdésekkel fog baszogatni, meg le leszek baszva, hogy mit majrézok, de mindegy. Én szóltam. Rocknroll!
(ennek a bejegyzésnek a betűszíne piros, csak ezasazr nem engedi megváltoztatni)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése