A fekete fák mögött narancssárga tűzként lobbant föl a hold, tökéletesen megvilágítva a hatalmas fák lombkoronáját. A fejem fölött néhány parányi pontnak tűnő repülő sebesen siet a hold felé, maga után húzva narancssárga fényben úszó csíkját s súlyos hangját. És a holdfényen keresztül parányi fényes pontnak tűnő távoli világok virítanak, melyeknek valódi méretét az ember fel sem foghatja. Csendes tücsökciripelés és a falu halk morajlása közepette a hold lassanként felemelkedik, s elfoglalja trónját az ég közepén.
Nyár van. Bárcsak a világ is ilyen nyugodt lenne...
Még mindig csak csodálkozom, milyen szépen írsz...
VálaszTörlés