Boldogság

Éjszaka néhány órára kihuny a nap reflektorfénye, s a föld a maga anyagiasságával sötétben marad, kivonul a színpadról. Ilyenkor a csillagok veszik át a főszerepet az élet színpadán, s napi teendőink, mindennapi gondjaink egy kivilágított földön hátramaradnak. Ilyenkor bontakozik ki a lélek. A nap esélyt ad más csillagoknak is, hogy kibontakozhassanak, és egy titokzatos világba csábítsanak, ahova bármennyire is vágyik a lélek, nem juthat el.
Aztán keleten világosodik az ég alja, fölöttünk sötétkék az ég sapkája apró fehér pontokkal díszítve. Majd lassan távolodni kezdenek a pislákolva integető távoli világok, s nemsokára az ég alján feltűnik a nap teljes pompájában ragyogva.
Ez a darab zárójelenete, s amennyire gyönyörű, annyira fájna is, ha belegondolnék, hogy vége van az éj varázsának, s egy új közhelyekkel, és gondokkal teli nehéz nap indul.
Boldog vagyok. Tudom, hogy talán ez nem mindig lesz így, de ha csak ezt tartanám szem előtt, már nem lennék az.
Nem tűnődök rajta, ha valami szépnek vége, de a holnaptól sem félek.
Ez a boldogság kulcsa.