Nem, nem ez az. Már megint nem. Hiába próbálom, sehogy sem jó. Nem megy ez most nekem. Próbálom kiadni, de egy zagyva kotyvasz, ami kijön a végén. Egész nap csak arra vártam, hogy kitisztuljon végre az elmém. S azzal kell most szembesülnöm, hogy ahogy eddig ment, most már úgy sem. A két tényező, ami felépít, most szembe került egymással. Nem tudom, hogyan, és nem értem, hogy miért...
A sok kétség között nem bíztam, hogy minden olyan jó lesz, mint amilyennek látszik, s most, hogy a valóság meggyőzött, a hitem rendült meg. Nem igazán tudom, hogy miért. A hitem, mit nem rég felépítettem, hogy akármi rossz történik, ez majd alapul szolgál és.....
És mégis csak bízok, hiszek. Csak hát nem tudom meddig, s hogyan.
Megbékéltem már minden földi keserűség létével, s azokkal is, amik engem is érhetnek. Egyedül csak azért teszem össze a kezem, hogy ezt sohase felejtsem. Azért, hogy ne olvadjak be. Ne felejtsem el miért vagyok, és ne legyek olyan, mint ők, sokan mások.
Példaképem, kire úgy tekintek. Azt hittem sokáig, a megerősítés lesz, mit ő mond, s rá kell jönnöm ez sem ilyen egyszerű. Nincs biztos megnyugvás ilyen könnyen. Ő is csupán kétségeimet fogalmazza. És akkor arra is gondoltam, hogyha vége az egésznek, miért lenne rossz az összes többi lélekkel közösségben ittmaradni, vagy tovább vonulni? Erre nem visz rá semmi...
'Arcom nincs, nem tűnik ki a tömegből.
Gyere, s légy te is pótolható.
Jövőnek látom, mi engem hív.
De nem látom, hogy közeledne...'
Ez biztos csak köd a szemem előtt...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése