Isten hozott az obszervatóriumban! Itt betekintést nyerhetsz a koponya belső univerzumába. Méghozzá az én koponyáméba! A panorámaüveg persze kicsit torzít, és néha nyomasztó a látvány, de remélem élvezni fogod a kilátást, vagy jobb ha azt mondom: belátást... Kellemes olvasást!
2010. február 7., vasárnap
éjszaka
Muszáj elmondanom, hogy reggel 6 óra múlt 10 perccel, még egy szemhunyást sem aludtam. Itt vagyok Máté barátommal, és ilyen hosszú éjszakát még nem baszakodtunk el együtt. Nem rég érkeztünk meg a sétálásból, ami úgy indult,hogy nem dobáljuk egymást, nehogy véletlenül havasak legyünk és a havas cucaink feltünjenek az ősöknek.... Ez persze nem sikerült, mert 20-30 cm atmérőjű hódömböket vágtunk egymás fejéhez, ás szinte minden összelapátolt hókupacba hasast ugrottunk... Ezen kívül havat tömködtünk a postaládákba xd. És teláltunk egy kisegeret, aki a hóban mászott. Először csótánynak néztem szegényt, aztán nagy nehezen megfogtuk, ki akartam tenni egy kevésbé havas helyre, de mire kitettem volna már nem volt a markomban. Azóta is bűntudatom van, hátha történt vele valami rossz :(. Ezen kívül felfedeztük, hogy az emberek nagyvenyimen, áltelában háromnegyedötkor kelnek. Nagyából most ennyi, ha ma még velemi eszembe jutna, akkor összegzem. És a mai éjszaka egyik tanulsága: a pálimka szépen, de büdösen ég....
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése