2010. február 5., péntek

valami

Most komolyan fogalmam sincs, hogy mi a fenét is írjak. Néha előfordul velem, hogy elvesztem a fantáziámat, és a napi dolgaimat olyan jelentéktelennek veszem, hogy nem is beszélek róluk. Persze nem aggódok amiatt, hogy nem tudok eleget írni, mert az üres beszédemmel, úgyis írok annyit, amennyit szoktam. Jó napom volt egyébként. Attól függetlenül, hogy egész nap a fél fülemre nem hallottam, és annyira nem volt ma energiám semmihez, mégis valamilyen késztetés miatt rászántam magam mindenre, még arra is, hogy most ide írjak, mert kötelességemnek éreztem, hogy írjak valamit annak az 1-2 embernek, aki naponta csak a kedvemért ellátogat ide. Ezen a héten egyébként se nagyon dolgozik a fantáziám.... A gondolataim egyszerűen le vannak blokkolva, és a szentimentális énem teljesen elvész ebben a sűrű ködben. Tulajdonképpen néha olyan érzésem van, mintha már nem irányítanám magamat. Persze az is, lehet, hogy ha nem én irányítanám magamat, talán jobban is járnék vele, de ezt még a sokat vitatott Isten sem tudhatja...
Tudnék még írni efféle felszínes, és hasztalan eszmefuttatásokat, de nem hinném, hogy sok értelme lenne, úgyhogy ennyi...Búcsúzóul tettem egy jó számot a rocktárba, hátha valaki meghallgatja. Na sziasztok

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése