Én nem tudom...

"Én nem tudom, mi fenyeget
az estek csipkés árnyain;
mint romló halról a legyek
szétszállnak tőle álmaim

És nem tudom, mily dajkahang
cseng szívembe csendesen
nyugodj, hiszen csak este van,
s mitől félnél kedvesem?"

/József Attila/

Nemis tudom, hogy kezdjem...Ezt a kis verset most azért írtam ide le, hogy megmutethassam, mit is érzek. És bár, mint azt talán valaki tudja, József Attila verse komolyabb dologról szólt. Nekem viszont fogalmam sincs, hogy miért van ez az érzésem. Ma valami nyugtalanság uralkodik rajtam, amelyet nem tudok kontrollálni. Egy olyan rendezetlen világ tárulkozik elém, amin nem tudok kiigazodni. Tele vagyok kisebb nagyobb gondokkal, és se ötletem, se szellemi erőm nincs ahhoz, hogy bármit is kitaláljak. A gitárom a kezemben rendezetlen dallamok sokaságával szól, és nincs dallam, amely megnyugvást adhat. Talán ez a különös érzés nemsokára elillan, de most nem tudok tőle szabadoulni. Jól tudom, hogy miután ezt olvasták, nemegy barátom, fog arról kérdezősködni, hogy milyen gondokkal. Holott nem ez a lényeg, de ez az egyetlen konkrét része a mondanivalómnak, és ez az egyetlen, amit felhozhatnak egy újabb untató, időpazarló fecsgőtémának. A lényeg pedig egy olyan érzés, melyet nem tudok leírni, csak egy dallammal, egy képpel, vagy egy verssel. A mai nap további terhelő, fárasztó és idegesítő részeiről ma nem kívánok beszélni. Remélem van, aki megérti. Sziasztok