Szép napos-esős napot minden kedves ide látogatónak. Elég rég volt már, hogy valami érdemlegeset kihoztam magamból. Többek között azért mert nem volt időm ide írni. Ezt /aki ismer/ gyakran hallhatja tőlem, és nem egyszer fordul elő, hogy valaki azzal jön, hogy "a kis elfoglalt" ,meg hogy " micsoda fontos személyiség..." Nos az, hogy nincs időm valamire, az korántsem azt jelenti, hogy elfoglalt vagyok, vagy fontos dolgom van. Csupán annyi, hogy én más hülyeségekkel ütöm el az időmet, amik fontosak számomra. Például napi 1-2 órát gitározok, meg néha ennyit éneklek is. Vagy előfordul, hogy leülök kockulni. Az, hogy nem írok ide azonban annak is a következménye, hogy néha még magam sem tudom, mit gondolok. Különös helyzet. Most sem tudom, hogy mit írjak, valamiért mégsem tudtam megállni, hogy ne kezdjek új bejegyzést. Hosszú ez a hét, és messze még a vége, de már a felén túl vagyok... Tegnap úgy éreztem, soha sem lesz vége. Főleg, hogy Bodri barátommal már hétfőn a hétvégi programot tervezgettük. Annyira szívből mégsem várom... Mostanában nincs semmi, amit annyira nagyobn várnék. Leragadtam a jelenben, pedig bárki elhiheti, ez nem a tökély... De nagyjából megvan minden, ami kell, csak néha egy-két dologgal már a f*** kivan... De mindig van, valami szar, nem igaz? A tökéletesség nem valóságos...
Nahát kb ez a helyzet mostanában...
Akinek van kedve egy kis jó zenéhez, most teszek fel egy jó számot a Who-tól
Na rock'n'roll!!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése