2010. november 19., péntek

Egy élet kevés

Ha komolyan elgondolkodok a létezésen, végső elgondolásban olyan dolgok jutnak eszembe, melyeket ha el is tudnék magyarázni, más már nem értené. Hiszen sohasem találunk logikát abban, ami más fejében megy végbe. Így értelmét veszti a történelem tanulása, hogyha már túljutottunk a racionális részén. Hiszen a lényeg ott kezdődik, hogy megszületünk, és ami előtte történt, az számunkra már mindig csak történelem lesz. Ami lényegesen kisebb felbontásban csak matematika: A halálos áldozatok száma csupán statisztika, az ember reakcióinak kiszámítása egy-egy politikai lépésre csupán logikai szűrés. Mert állíthatunk szembe egymással érveket, ha mindkét oldal ugyanolyan erős, csupán a statisztika dönthet, mert minden összefügg mindennel. S látszólag a bölcs mindig a harmadik, aki átlát kettőjük ellentétén, de ennek is mindig van ellentéte, és ez így egy végtelen folyamat. Mindenen átláthat egy másik filozófia, mely annak érveit a semmivel egyenlővé teszi, de lényegessé mindig csak az válhat, ami nem hordoz magában nagy jelentést. Így (bár ez ördögi kör bezárul) talán az egyetlen és legfőbb bezáró elem az lehet, (legalábbis én ezen nem jutottam túl) hogy egy emberi élet, egy elme kevés hozzá, hogy felfogja a nem létezőt, vagy a végtelent, ami bár ellentétesen, de ugyanaz, mint a világmindenség.

Egy komolytalannak látszó estén egy mély tartalmakat hordozó beszélgetés során csupán ennyi tanulságot tudtam, bezárólag levonni. Természetesen egy út ezer elágazás: Bármelyik mondatomból elindulhattam volna bármerre, de hosszútávon semmi értelme felsorakoztatni a legnagyobb igazságokat, a legátfogóbb filozófiákat. Hiszen mindig mehetünk tovább, mindig lehet többet kihozni mindenből, de a végén mindig csak ugyanoda jutunk vissza. Azt mondják a világegyetem is valahogy így épül fel. Az emberi agy nem képes ezt felfogni, de talán nem mi vagyunk a lényeg. S hogy megfékezzem önmagam a fölösleges szavak szaporításában, itt be is fejeztem. Ezzel búcsúzom ma éjjel. Sziasztok.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése