:)

'Mondhatnám talán, hogy Bad day vagy Dramatic turn of events, vagy akármi más is találó lehetne, de inkább úgy csinálok, ahogyan eddig is tettem.
Egy mélypontot, vagy hullámvölgyet követően vagy inkább benne kászálódva, kicsit belekeseredve, egy csipetnyit reményvesztetten, néha kissé összetörve bárki könnyen felbátorodhat, ha megcsapja a változás szele.
Éppen úgy ahogyan a reményszikrával a fejeben, a józan ész a lélekbe hasít, úgy egy pimasz módon elfuserált nap könnyen arra kényszeríthet, hogy azt higgyem, szétestem. Ám ez nem tart sokáig, ha gyorsan úgy döntök, hogy illedelmesen kiszolgálom, ahelyett, hogy szenvednék. Ám amikor rájövök, hogy sok intő jelet nem figyelembe véve, azt gondoltam, hogy csak egy borzalom, amit mosolyogva tűrni kell, és egyszer csak vége, ő felbőszül, és komolyabbra fordítja a dolgot, és meglep azzal, amit régóta nem vártam, vagy esetleg, amitől féltem.
Ezer végkimenetelt átgondolva pont azzal az eggyel nem számol az ember, amit a sors a képébe vág. Hát ilyenkor mit van mit tenni? Hát csak mosolygok tovább derűsen. És, hogy belül mi zajlik? A józan ész az idővel haladna ellentétes irányba, és amikor rájön, hogy a léleknek ez sehogyan sem fog tetszeni, megváltoztatja az útvonalat, majd rövidesen rájön, hogy fogalma sincs merre menjen. Ekkor azzal nyugtat, hogy minden rendben lesz. És ezt valamiért elhiszem. Tudom hogy még lehet ennél is rosszabb, de mégis egész jól érzem magam, és csak mosolygok tovább. Az elme kiált, hogy állj talpra, s elhatározom magam. Aztán mégis elgyengülök, és mivel nem veszem komolyan, talán onnan folytatom, ahol megakadtam, és ami a elrontotta a napomat, az ellen holnapra sem teszek óvintézkedéseket. Vagy inkább csak megpróbálok egy helyben maradni, és várni, hogyan alakul. S közben a jelen, mint rothadó végtag, melyet fájdalmas volna letépni, csak lóg. Fogalmam sincs merre tartok, de nem fáj semmi. 
Ez az az élet, amihez tartozol. Acél szívvel, erős lélekkel tévedj tovább, s csak játszd a szereped a színdarabban, melyet életnek hívsz...'