A világ tetején

A héten a világ tetején is álltam, és mostanra megszületett bennem egy törekvés, ami nem tudom, hosszú életű lesz-e, de most lelkesedem érte. Nem tudom már, hogy ez a monumentalitás, vagy az a hatalmas teljesítmény, amit az események rohanása közepette észre sem vettünk, de felélesztette bennem azt a lappangó érzést, hogy kellő kitartással bármi lehetséges. S így én sem maradhatok meg a siránkozásnál, hogy szét szed engem ez a világ, s kissé sztahanovista módon úgy érzem mindent ki kell használnom, ami bennem rejlik. Talán még nem hangsúlyoztam, vagy talán nem is említettem magammal kapcsolatban (és nem olvasnám vissza a bejegyzéseimet, hogy ezt megtudjam) de régóta gyötör, és nyomaszt az érzés, hogy egy Anyeginként haljak meg. Bennem gyönyörű ideák születnek, de sohasem voltam a gyakorlat embere. Számomra talán az önmegvalósítást jelenti, hogy ezen valamelyest változtassak, s célul tűztem ki magam elé e tekintetben az önfeláldozást. Az önfeláldozást, mely nem könnyű feladat, s talán az anyagi lét értékveszteségei szükségesek hozzá -legalábbis az én esetemben- .
Ugyanakkor ez az érzés örökké üldözni fog, és átkozott legyek, ha egyszer beletörődök a saját értéktelenségembe!