Az elmúlt másfél évben megtaláltam a hitemet. Azért nem fejtegetem részleteiben, mert ezeket a fejtegetéseket én többnyire lerendezem itt bent a fejemben, és így nincs rá szükség, hogy leírjam őket, de néha kicsúcsosodik valami. Hogyha egy-egy felmerülő kérdésre választ találok, azt le kell írnom.
A másik ok, amiért nem fejtegetek, hogy 18 és 19 között megfejtettem a világmindenség lényegét (és ezt azért nem állítom tevőlegesen, mert ebben a pillanatban én tényleg hiszek benne).
És akkor azt kérdezem magamtól, miért nem tudnám a hitem egyébként tudományosan eddig nem cáfolható elméletével az emberiséget meggyőzni? A válasz mindig is itt hevert az orrom előtt: Az emberek többségében a lelkük olyan mélyre van temetve, hogy még ha tudományosan bebizonyítanák nekik, hogy létezik, akkor sem tudnának vele azonosulni. És ijesztő, de még ez is relatív. Sokan gondolnák, és gondolják, és gondolni is fogják, hogy a lélek csak a testtel együtt élvezhető, s nélküle értéktelen. S íme az emberi lét egyik legnagyobb kérdése: Amit érzünk jó, vagy rossz, annak mekkora része zajlik a testben, és mekkora része a lélekben? Azt hiszem én tudom "hol lakik a sátán, és hol az isten" ahogyan a letűnő világrend értelmezi/né, de sokkal nehezebb másoknak megmutatni az utat...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése