Prometheusa vagyok a szabadságnak.
Ami énbennem mindig újra nőtt,
azt kitépték alávaló, éhes varjak!
S nem vergődöm egyedül e láncon:
Eltekintek nem túl messze, tőlem jobbra.
Most ott fekvő latorom a soron,
s felette már köröznek az aljak.
Hiszen bűnös ő is ott a Fekete tenger peremén,
s bűnhődik bűneiért miként bűnhődöm majd én
mert útját álltam a történelem viharinak,
népek vonuló hadainak, vad ideológiának!
S őérte a béke fehér gerléi felszálltak
egy letűnő, veszett világ karjaiból.
S mint az ő dicsőségét, széttépték a varjak,
s a zuhanó gerle, mint fehér hó ázik vértől és mocsoktól.
S e láncról engem le nem szed senki!
Sem Isten, kit eltiportatok, sem hősi ember!
Kiláncolva a Kárpátok közt fekszem addig,
mígnem az utolsó közületek földben hever
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése