Üvegszilánk-tengeren

Romok vannak itt;  mást nagyrészt nem is látok....
Én összetakarítanék; de hát ti nem hagyjátok!
Nem segít szinte senki nekem...
Hát nincs bennetek semmilyen félelem?
Egy újabb üveget a földhöz vágtok,
repülnek csörögve a fehér szilánkok.
Sok apró csendülés, mint a bolygó milliárd jajgató sikolya
egyszerre zendülnek.
S néma csend egy pillanat múlva, ami marad.
És a lelkem padlóján minden szilánk sikolya
zeng tovább egy életen át...

Idilli csend.
Itt az este, s idebent
intim dallam puha szárnyán leng
nesztelen' a szerelem.
Körülvesz a nyugalom illúziója,
s már dalt kezdenék írni róla;

De nem!
 Megtöri a csendet a milliárd szörnyű sikoly,
és csak vonítanak a szilánkok,
ahogyan még többet elém dobáltok,
és én csak söpröm a két kezemmel.
Vérzik a tenyerem,
 mert szúr a törmelék, mintha minden szem sikítva
a fájdalmát megmutatni próbálná nekem.

És összeroppanok,
mert kitörni nem lehet...


Én mégis szabad leszek, s ti elvesztek
egy üvegszilánk-tengeren...