
Isten hozott az obszervatóriumban! Itt betekintést nyerhetsz a koponya belső univerzumába. Méghozzá az én koponyáméba! A panorámaüveg persze kicsit torzít, és néha nyomasztó a látvány, de remélem élvezni fogod a kilátást, vagy jobb ha azt mondom: belátást... Kellemes olvasást!
2010. február 19., péntek
Csak pozitívan
Nemis tudom igazán mit írjak, persze ez talán nem olyan meglepő, hiszen az elmúlt hetekben gyakran írtam ezt, csakhogy most, nem azért, mert annyira nincs semmi. Ma valahogy minden összejött. Elég rohangálós nap volt persze, de minden majdnem úgy alakult, ahogy terveztem. A farsangi előadások jól sikerültek, bár az egyiket egyáltalán nem lehetett hallani, a másikba meg jó nagyokat belebakiztam, énis meg Nyuszi barátom is, de ígyis jól sikerült. Az után majdnemvégig a teaházban ültünk a diszkó alatt, de aztán miis ugráltunk egyet, merthát mégiscsak az utolsó diszkónk ebben az iskolában... Mégha nemis szeretem a tuctuc zenét azért jól elbaromkodtunk. Tombolát egy szemet sem vettem, merthát így egyszerűbb az élet. Azt azért hozzá kell tenni hogy Nyulasi barátom három tombolájából 3mal nyert, még azzal is, amit csak a kedvemért vett meg, a 21es számmal. Egy kis tánc közben sikerült társalognom a volt barátnőmmel is, aki pont egy éve, és három napja szakított velem.. Jó volt vele újra úgy beszélni, mint nagyon régen, mikor még csak barátok voltunk :) Persze ez sem volt egy gonddtalan, nyugodt nap, de a mai rossz dolgok nagyrésze (nem egésze) annyira jelentéktelen, hogy pont (és nem vagyok hajlandó más kifejezést használni) leszarom! holnap síelni megyek, úgyhogy nembiztos, hogy még a jövöhét folyamán írni fogok.. A mai napról ennyit, talán még írok valamit hogy kerek legyek (aki érti, hogy ez alatt mit értek, az írjon) addigis rocknroll!!

Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése