Kopott, havas csúcsokat, s megfagyott vízeséseket bámulva megyek hazafelé. Nyugtalanságot teremtő alapzajtól eltekintve csend uralkodik. Belül is csend van.
A sziklák adnak időt gondolkodni, ám ez a csend nem az a csend, amely nyugtot ad.
Később a hegyek közül kiérve a külső csendet megtöröm. Valami fáj.
Kellett, hogy kizökkenjek, de ez nem volt elég. Még a zene szava sem hiteti el velem, hogy minden rendben.
Belülről jajveszékel, hogy ez az élet nem nekem való.
A lélek fuldoklik.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése