Úgy érek most ide, mint szomjazva haldokló eltévedt vándor egy sivatagi oázisba. Még nem szedtem össze a gondolataimat, de úgy érzem eljött az idő. S az eltévedt vándor nem talál biztos pontra. Nem tudja merre induljon, de itt mégis biztonságban van. Zár az égbolt. A csillagok megnyugvást nyújtó fénye sápadt, haldoklik. Az emberek meg; üvöltenek. Fejükön sisak, melytől nem látnak ki. Hiába mondja nekik, hogy dobják le fejükről, hogy lássanak. A saját üvöltésüktől nem hallják szavát a kétségbe esettnek. Benne üvölt a lélek. Nem tudja hogyan adja ki magából. Az emberek nem értik.
Felszállna, de nem tudja, hogyan növesszen szárnyakat...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése