Ki lát engem?

Nem vagyok nagy. Nem nagy az erőm, sem a vagyonom, sem a jelentőségem. Csak a lelkem nagy. Tudom. Olyan nagy, hogy eljutott a tudatomig, s érzem nem csak játszok magammal. Tudnak jónak, inteligensnek, de mi többnek? Itt meg állt a tudomány. Látok valamit, néha nagyon erősen látom. Nem látom élesen, de tudom, hogy ott van, s hiába kiáltok, úgy érzem nem figyel senki. Vajon fogom élesebben látni, s majd akkor valaki végre megérti? Vagy talán a bizonytalan formákból nekem, magamnak kellene egyértelműen következtetnem, mint oly sokan tették már előttem, és akkor, akkor  figyel majd rám valaki?
Régmúlt költők életműveit bogarászom a választ keresve, ki volt olyan, mint én? S nem találom. Csak egy újabbat söprök félre mondván: "Ez sem az!"
Néha belegondolva olyan nevetségesnek tűnik, hogy "pont én?" Ugyanakkor tudom, hogy nem képzelgés. Tudom, hogy mégis létezik, ott van. Nem csak a bizonytalan elmém szüleménye...