Fáradás

Kevésbé összeszedett gondolatok következnek:

Kissé belefáradtam, kiábrándultam. Belefáradtam a változásba. Belefáradtam a nehézségekbe. Belefáradtam az új életbe. Nehezen megy. Nehéz! 
Továbbá belefáradtam az emberekbe, a társadalomba.  Hogy milyen emberek között élünk, abba, hogy milyen negatív tendenciákat támogatnak és abba, hogy milyen távoli tévúton járnak az igazságtól, és a józan észtől. Hogy miért vannak aljas, gonosz emberek, akik a saját önös érdekeik miatt hajlandóak életeket tönkre tenni, és azt, hogy miért hagyjuk, hogy ezek irányítsák a közösséget, és ha már ők irányítják, és sokan ordítanak, miért nem tesz senki semmit? Miért megyünk továbbra is fejjel a falnak? Miért vagyunk erőtlen, kihülő test, amivel az aljas bármit megtehet, és meg is tesz mindent? És miért vannak, akik ezt még támogatják is? Mi lett az egészséges emberi gondolkodással? Emberek! Hát nem veszitek észre, hogy mit csináltok?!!

 Hosszan ecsetelhetném, hogy mi az, ami rossz, ami nem működik, de nem tudnám hol kezdeni. Az egész alapjaiban!

Hogy ez vajon egy éles váltás-e a személyes problémákhoz képest?

Igen az! De ez a magyar ember fertője. Az, ami körülveszi (és napról-napra csak rosszabb) megfertőzi az alapvető mentalitását is...

Belefáradtam, kiábrándultam, feladtam. 

Feladtam? Nem! 

Hogyha hű tudok maradni a hitemhez, sohasem adom fel!